Bejegyzések a(z) Hitvallás, gondolatok-n belül:

Nyolc tölgyfa

11 február 2012

Sokan föltették már a kérdést nekem – és magukban is -, hogy mi volt a harminc évvel ezelőtti  álmom – A SZÖGEDI VÉRTÓ, A SZÖGEDI HÖGY, a MI közös, szeretett  KURGÁNUNK, A MAGYAR NEMZETI EMLÉKHELY – megvalósításával a CÉLOM!? Sokan nem értették, sokakban egyfajta ellenszenvet szült. Akik a “másik oldalról” tudták és az első pillanattól értették a szándékomat és látták rendíthetetlen akaratomat, ŐK MOCSKOLTÁK úton- útfélen, elhiteltelenítették közösen megálmodott VÉRTÓNKAT, akiket éppen úgy szerettem és szeretek mint ahogy ők ezt soha nem gondolják! A szándékom egy volt, végrehajtani ÉDESAPÁM parancsát, végakaratát, ami úgy szólt:

“Fiam, a MAGYARSÁGODAT és a MUNKÁSOKAT SOHA EL NE FELEDD!!

(tovább…)

Mi

27 január 2012

Meghódítottuk a földet… megismertük a mélység és magasság titkait… uralmunk alá tereltünk szinte minden élőt és élettelent a bolygón…

…azonban ne feledjük:
“Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”
/Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg/

Versben a gondolat

27 január 2012

Földanya kérlel

Földanya ébred, megrázza magát,
árad a folyó, kitör a vulkán,
háború van, söpör a hurrikán,
felborult a Rend, csapkod a villám.
Emberek! Nem értitek? Engem megmérgeztetek.
Mit tegyek, hogy végre felébredjetek?
Segítsetek, kérlek Benneteket, szépen.
Hisz Tiétek mindenem, de Tőletek függ létem.
Ha meghalok, velem haltok Ti is, kedves Népem!
Hát segítsetek megújulnom, s Ti is megújhodtok:
Kaptok minden földi jót, végre meggyógyultok!
Lesz új termés, egészséges, tiszta víz is bőven,
Halat, vadat, növényeket kaptok – frisset – tőlem.
Zamatos lesz minden gyümölcs, ízletes az étel,
Segítsetek Emberek hát megújulni nékem!
Egymás nélkül nincsen Élet, értsétek meg, kérlek!
Meghálálom, meglátjátok, köszönöm is szépen.

/Meszlényi Mariann/
2011-03-06

 

A magyar nemzet újra szabadságharcban áll

26 január 2012

Francia újságíró tollából egy – a jelenlegi európai közvélekedéssel szembemenő – érdekes és elgondolkodtató cikk.

“Mindnyájan magyar hazafiak vagyunk!

A magyarországi helyzet továbbra is lázban tart mindenkit aki számít Párizsban. A nagy lelkeket, a szellem embereit, a metodista lelkipásztorokat és az emberbarát bankárokat is. Tegnap este a Le Monde megint teljes egészében Orbán úr “antidemokratikus elhajlásainak”, “gyalázatos” alkotmányának és “szégyenletes” törvényeinek szentelte vezércikkének első részét. Magától értetődik, hogy szóba került Európa, a római szerződés szelleme, Monnet, Schumann és Brüsszel többi nagy élő lelkiismerete is. És most, az első alkalommal – még szankciókat is követeltek! Bizony: szankciókat, igaziakat, komolyakat, szigorúakat. El kell ismerni, hogy egy demokratikus választások után alakult kormány ellen szankciókat alkalmazni nem olyan egyszerű dolog. De mit számít ez? Végül is, aki jól szeret, jól is büntet!

(tovább…)

Kürtjel Szögedről

12 január 2012

Az ” új-szögedi gondolat”  baráti-test-véri társasága, a Független Városi Szövetség-Magyar Egyesület föl- és möghívása mindön tiszta szándékú és lelkű magyarhoz, éljen a világ bármely pontján!

Magyar test-véreink!! Csak a teljes nemzeti összefogással és a nemzetünk maradéktalan eggyesítésével menthetjük meg a hazát, nemzetünket, sokezer éves ősi kultúránkat, a jövőt! Csak egy út van – csak egy magyar út – ha a mögmaradt tisztája fajtól, nemtől, mindenféle hovatartozástól függetlenül egy céllal és egy akarattal összefog és harcba száll a mögsemmisítésünkre fölesküdött globalista erőkkel és hazai kiszolgálóikkal. Csak így győzhetünk! Ha itt és most mindön tisztája tudomásul vöszi, hogy

“egy a karám-egy a pásztor”.

(tovább…)

Zenében a gondolat

10 január 2012

Ezek vagyunk! Az ős Tisza ANYÁNK fiai! Ez a lelkünk!

 

Karácsonyi üzenet, önvallomás

23 december 2011

KARÁCSONYI ÜZENET, ÖNVALLOMÁS 2011 évvel NAZÍR -JÉZUS SZÜLETÉSE, 6051 ÉVVEL ORDOSZ, A 24 HUN-MAGYAR TÖRZS SZÖVETSÉG MÖGKÖTÉSE UTÁN ÁLOM HAVÁBAN, EGY NAPPAL A TÉLI NAPFORDULÓ ELŐTTI HAJNALON, a FÉNYLÁNC TÜZÉT AZ ÚJ FÉNY MÖGSZÜLETÉSÉT VÁRVA!!

Kívánok én és KIS ÉS NAGY CSALÁDOM nevében– a MI EGY ÖREG ISTEN ATYÁNKTÓL áldott KARA-CSUNY ÜNNEPET, amikor is Őseink hitvilága szerint a december 21-én a FEKETE ISTENNŐ elnyeli a FÉNYT, majd ÚJRA MÖGSZÜLI AZT! Ugyanekkor születik mög VÉRÜNK, a PÁRTHUS HERCEG – NAZÍR, a FÉNY GYERMEKE, kit JÉZUSNAK is hív e kor -,A MÖG VÁLTÓ, aki a SZER-ETET VALLÁST HIRDETTE, mert Ő AZT VALLOTTA, hogy a legnagyobb ERŐ ÉS FÖLDI ÉRTÉK a SZER-ETET! Ezt hirdette meg A FÉNY FIAINAK – VÉREINEK akik nem mások, mint a MAG-GAROK, a TUDÁS NÉPE – talán TE talán én! EZÉRT, a MÖGSZÜLETŐ ÚJ FÉNY köszöntése MIATT GYÚLNAK MÖG a SZÍVEKBEN és a KARÁCSONYFÁN a FÉNYEK, a gyertyák, hogy a SÓLYOM fölvigye a HÍRT, a FÉNY és SZER-ETET ÚJJÁSZÜLETÉSÉNEK hírét a MENNY-BE a MI EGY-ÖREG-IZ TEN ATYÁNKHOZ! Ő – a Világ leggyorsabb madara-, a KERE-CSENY SÓLYOM (A TURÚL vagy TORONTÁL -ki hogy szereti) a MI, MAGYAROK, HUNOK, SZKÍTÁK, PÁRTHUSUK, AVAROK, SUMÍROK, ETRUSZKOK – EZ MIND TE vagy talán, talán én vagyok – SOK EZER ÉVES SZENT MADARA! Még annyit NÉKED, TEST-VÉREM, így hajnalban HIT-VALLÁSKÉNT, hogy mikor az ÉDES-ANYA, MÁRIA BETLEHEMBEN (BITLE-HAMban), A SÓLYOM-VÁROSÁBAN ringatta a BŐLCS-ŐT, akkor így becézte a GYERMEKÉT, kicsi FIÁT:
“KICSI SZÖMEM FÉNYE, KICSI SÓLYMOM!”

(tovább…)

következő oldal »