FVSZME - A mi magyar történelmünk Aktualitások - Kik vagyunk mi, magyarok? -


Kik vagyunk mi, magyarok?

23 december 2011

Nimrud fiainak legendája ismert, ebben a legendában Hunor és Magyar a Csodaszarvast űzik, míg meg nem lelik az új Hazát, a Kárpát-medencében. A NIM-RU nevet a sémi akkádok írták át a sumér NIB-UR ból, ami “Hős Párduc”-ot jelent. Az akkori szokások szerint, ha valaki meghalt, nevének végéhez a TA képjelet ragasztották. A TA képjel az eltávozottat jelenti,tehát NIB-UR elvonulva az “árnyéklelkek birodalmába”, halála után a NIB-UR-TA nevet kapja. Az ősi MAH-GAR hit szerint NIBURTA a “másvilágra költözött Hős Párduc” a halottak országában a Földi ügyek segítője, vigyáz a tavasz ébredésére, gondoskodik arról, hogy az elvetett magok kikeljenek, kicsírázzanak és rügybe fakadjanak. NIB-UR-TA-nak az alvilág ura NER-GAL is engedelmeskedik.

NIMRUD-ATYÁNK hagyományának témaköre a legkellemetlenebb a semitológusoknak, ugyanis a babiloni zsidók a biblikus fundamentalisták NIB-UR-t GIBBOR-nak nevezik, aki az”Égiek forradalmát szervezi Jehova ellen”, és természetesen a fiai Hunor és Magyar hűségesen követik atyjukat ebben a Jehova elleni Égi és az égből a Földre vetített Forradalomban. Így szerepelnek a Hunor-Magyar leszármazottak a sémi-akkád-zsidó vallási hagyományban.

Külföldi történészek, régészek, sumerológusok által is bizonyított, hogy a GLIGAMES eposzt a sémi-akkádok másolták át sumérból. Az eredeti eposz NIB-UR-ról (IZ-DU-BAR) szól az “Özönvíz Hőséről”. A sumér képírásokban a Nimrud-eposz a következőket hagyja számunkra hátra:

“Nimrud-atyánk az örök életet keresi és elmegy a vízözöni bárkához, a sumír NOÉ-hoz akinek neve ZI-UD-LIL-DU. Tőle meg is kapja az örök életnek zöld ágát, de hazafelé való útján elfárad és elalszik. Mialatt Ő álomba van merülve, a gonosz kígyó megeszi a kezében lévő életágat”

Ez az életfa, ha Gilgames útját rekonstruáljuk, akkor itt van a Kárpát-medencében. Örök élet is lesz, csak előbb ápolni kell az Életfánkat, amelynek ősi gyökere máig is kitartott, Él és új hajtásokat ad, …de óvakodjunk a kígyóktól! Mert ha a Nimrud Fiak elfelejtik hagyományaikat, NIMRUD-ATYÁNK-at, lelki világuk tartalmát, Istenhitüket felcserélik olyannal, ami szolgaságukat hozza – bizony a gonosz kígyó eszi meg Életfájuk ágacskáit, és aztán őket is elpusztítja. A sémi akkádok átvették és magukra vonatkoztatták az intést, mert még mai utódaik is őrzik nemzeti hagyományaikat, melyeket átváltoztattak politikai életük alapköveivé. Ugyanis a kígyó az ő szent jelképük. Megette a mi Örökéletfánk ágát és így azt az övéinek adta.

NIMRUD-ATYÁNK hagyománya egy olyan hiedelmet alakított ki a szkítáknak nevezett nagy, hatalmas népnél, Őseinknél, mely egy ,magas erkölcsű lelkiségként , nemcsak egyének, hanem az egész társadalom felfogását és életmódját irányította. Mondhatjuk úgy is, hogy nemzeti vallássá lett anélkül, hogy valamilyen hierarchikus papi szervezettel rendelkezett volna. Szabadságuk megőrzéséért sokat harcoltak, és az ütközetekben haláltmegvető bátorsággal küzdöttek ellenségeikkel. Sok régi krónikás is megemlékezik erről a tulajdonságukról -fenevadnak nevezte a szkíta harcosokat, akiknek nyílzápora fergetegként hullott az ellenségre. Az égi Nimrud közvetítésével közeledtek a Jó-Istenhez, akitől segedelmet kértek az életre, de sohasem kértek tőle segítséget, ha véres csatába indultak, ahol “fenevadként” harcoltak. tehát nem úgy cselekedtek harcba indulás előtt mint a judai-kereszténység papjai, akik megáldják a csatába indulókat és fegyvereiket, és kérik a bosszúálló istent -valószínűleg Jehovát- hogy segítsen a gyilkolásban. Őseink ilyenkor nem az égre néztek. Nem a Jó-Istenhez fordultak az égi Nimrud által, hanem a halottak országában lakozó NIB-UR-TA-t kérték arra, hogy adjon nekik, a hős harcosoknak NER-GAL-i erőt. Ebben a NER-GAL-i segítségben való hitük és bizodalmuk változtatta át a jámbor őseinket legyőzhetetlen harcosokká, akik valóban fenevadként iszonyú nagy pusztító erővel álltak szemben minden ellenségükkel és mindenütt győztek.

Őseinknek erőt ez a Hős-Párduci hagyomány adott, melynek ha csak egy parányi emléke élne még a mai magyar lélekben, akkor nem lennénk egymást meg nem értő csoportokba, vallási szervezetekbe szaggatva, hanem a párduci hagyomány magyarságtudata adna erőt az összefogásra. Ha nem térünk vissza az ősi szittya hagyományokhoz, a halottak orszáhgában várakozó őseink árnyéklelkei a pusztulás átkát hozzák a magyarságra méltó büntetésként azért, mert nem adjuk meg a tiszteletet nekik -a dicső szittya őseinknek.

Sajnos 1000 éve a magyarság fejébe az ószövetségi, héber őstörténetet dorongolják bele, és ezzel – vallásosságnak nevezett cégér alatt- elhomályosították a Nimrud-Hagyományt. Itt van az ideje végre a felébredésnek Nimrud-Atyánk hagyományához való visszatérésünkkel, mert e nélkül mások szolgái maradunk.

Fénylátók és Híváshallók nézzetek fel az Égre és keressétek meg a csillagvirágok között a hatalmas Orion-Nimrud csillagképét, mert aki megtalálja, áhítattal nézi és csodálja, az Nimrud által megtalálja a Magyarok -Istenét is. Amikor aztán tekintetedet visszaveted a földre, gondolj arra, hogy Te is Nimrud Fia vagy.

A várva várt és óhajtott Magyar Egységet csak a Nimrudi hagyományunk ápolása tudja megteremteni, és nem a politika!

 

Párduc a kereszténysében:

A nyugati kereszténység missziós munkájában felhasználtaőseink összes állatképeit, és azoknak valamiféle “keresztény” tartalmú vagy célzatú szimbolikus jelentést adott.

Fettich Nándor állapította meg pl. azt, hogy: “a kettlachi stíluskör állatalakjai már keresztény jelképek, de visszamutatnak egy korábbi állapotra, amelyben ugyanezek az állatképek valamiféle “pogány” (nem keresztény) értelemmel bírtak. A keresztény átvétel előttem nem vitás, de a legutolsó “pogány” használat céljához és értelméhez a módszert meg kell találnunk.”

Amint az előbbiekben is láttuk, hatalmas anyagú ősi vonatkozás áll rendelkezésre a párduc-szimbolizmusra vonatkozólag. Sumerián át még Egyiptomig is eljutunk, hiszen “OSIRIS”-t az egyiptomiak is párduccal ábrázolták. (H. Balley: “The lost language of simbolism.”)

Plutarch szerint: “OSIRIS” neve is párducot jelent. “OS” : sok és “IRI” : szem. Tehát “sokszemű” (sokfoltú).

De Jézus Urunkat a zsidók “Rabbi ben Panther” néven hívták sokszor, mert a “Párduc” (Nimrud) fiának tartották. Ugyancsak Balley mondja, hogy a misztikusoknál a párduc neve: “Sweetness of the Breath of Life”, “az élet-lehelet édessége”, vagyis a “Szentlélek”.

Ne csodálkozzunk tehát azon, ha Jézushitű álmos-árpádi őseinknél is ugyanígy találjuk a párduc-hagyományt, melyhez mint ősvallásunk egyik nagy misztériumát, vagy inkább “titkát” képező kultikus állatábrázolásunkhoz igen nagy karizmatikus hagyomány fűződik, és ezért:

A Párduc jelképét igyekezett legjobban megváltoztatni a szimbolikában a római judai-keresztény térítés.

Az “ázsiai és Jézushitű kereszténységnél” még élt a “PÁRDUC”-i hagyomány és csak I. Istvánhoz fűződő “nyugati judai-kereszténység” az, mely ősi jelentéséből kiforgatja, és a saját, “áldozat ideológiájához” illeszti. Ugyanis – az “ázsiai kereszténység” a nem zsidó Jézust “FÉNYES NAPJAKÉNT” ismerte és tisztelte, aki erőt ad a sötétség, a rossz legyőzésére. (A görög szertartású egyházak még ma is így, FÉNYES NAP-nak nevezik Jézust.)

A nyugati, római-judai-kereszténységben a “zsidó Jézus” áldozati állat, aki – mint “Isten Báránya” – azért áldozta fel magát, hogy elvigye a világ bűneit.

Amikor I. Istvánnal megindul a “pogánynak” nevezett, de valójában Jézushitű és az “ázsiai-kereszténységhez tartozó” magyar nép “áttérítése” a római-judai-kereszténységre, a misszionáriusok “átértékelik” az “áttérítésre” ítélt nép hagyománykincsét, és jelképeik értelmét egyszerűen átváltoztatják a római-judai-kereszténység liturgiájának értelme szerint. Így lesz a “pogány” PÁRDUC-ból is “Isten Báránya”.

Szolgáljon a kutatásban útmutatóul- a haló poraiban is áldott – FETTICH NÁNDOR kutatási eredménye, melyet 1960. dec. 23-án kelt leveléből közlünk a következőkben: “JÁK ősi, románkon templomát megvizsgáltam mai szemmel. Kerestem és megtaláltam számos nyomát annak, hogy mit vett át a nyugati kereszténység (az ún”Kettlachi jellegű” kultúrán keresztül) a “pogány” avar és ősmagyar világból.

Ócsán is megtaláltam ezt igen monumentális formában, amely az egész románkutatást új irányba fogja terelni, a helyi hagyományok felkutatására. Szédítő magasságba mentem fel, és ott rajzoltam ennek a vázlatnak az eredetijét.

Itt az északi hajó – Szűz Máriáé (nő-föld-halál – sötétség a kereszténységben).

A déli hajó Jézusé, és így ennek egyik záróköve az AVARKORI PÁRDUC KÉPBEN MUTATJA JÉZUST A NÉPNEK.

A Párduc vörös színű (vörös a Nap színe), dereka vastag (mint Kettlachon is), mert Agnus Dei-nek vastag a dereka a gyapjútól. A keresztes háttér sötét, feketés, mert a “bűnök színe” ez. Ő viszi el a világ bűneit (mint Pécsen is).

A nép ezt jobban értette akkor, mint a tudósok MA.”

E “pogány párduc” Domonkosfán, Zalaháshágyon és egy fehérvári ezüstcsészén visszahajlított lábával egy keresztet emel – mint Agnus Dei -, de PÁRDUC FEJE és PÁRDUCFARKA van az “Isten Bárányának”.

Közlöm Fettich Nándor rajzát az “ócsai” Párducról, de érdekes itt még azt hozzátenni, hogy Rómában, a Colosseummal átellenben lévő “KOZMA és DOMJÁN” tiszteletére épült templom tympanonján ugyanezt a párducot láthatjuk.

 

A párduc szimbóluma:

Itt nehezebb feladattal állunk szemben, mint az eddigi szimbólumok vizsgálatánál. Ugyanis, ha totemállatnak feltételezzük a párducot, úgy meg kell keresnünk azt a nemzeti hőst, akire vonatkoztatják. Ha szimbólumnak véljük-akkor a mögötte rejlő misztériumokat kell felderítenünk. Akármelyik utat választjuk is, első kérdésnek azt kell feltennünk, hogy találunk-e párducot a szkíta hagyományban…?

Bizony találunk egy hatalmas arany párducot az Ermitázs múzeumban, Nagy Péter cár gyűjteményében, melynek képét itt bemutatom.

Prof. Badiny Jós Ferenc: Igaz történelmünk a Honfoglalásig 2. rész

A katalógus azt írja róla: “a legrégibb szkíta királysírban találták. Kelermesen, és a Kr. e. 7. századból való, és az ilyen párducábrázolás igen fontos tényezője volt a későbbi sarmata és hun szimbolizmusnak.

Tehát nem egyszerű “totemállat”, hanem valószínűleg az ősmitológia igen nevezetes alakját jelképezi. Kutassunk hát együtt a mitológiában!

(A szimbólumok keresésében igen fontos ezen a párducon azt felfedezni, hogy a farkán és a körmein misztikus szörnyek vannak ábrázolva.)

Legcélszerűbb, ha a történetírás atyjától-Herodotostól-indulunk ki, aki a szkítákat Herkulestől származtatja – mondva, hogy: “Herkulesnek három fia volt: Agatus, Gelon és Szkíta.” (IV. X.) Ma már nagyon jól tudjuk, hogy a görögök Herkulese a mezopotámiai GILGAMES görög változata. Az akkád nyelven írt Gilgames eposznak azonban megvannak a sumír nyelven írt eredeti töredékei, melyek alapján az eposz készült. GILGAMES és eredeti formájában GIS-GIL-MAS akkád nyelv szerint olvasott nevek, és a múlt századbeli kutatók- mint George Smith is-az egész eposzt a Bibliában említett hatalmas uralkodó-Nimrud személyéhez kapcsolták. Így- ezen az úton – a görög Herkulestől a mezopotámiai Nimrudig vizsgálódva – valóban megleljük a párduc-hagyományt, és ez azért is fontos, mert a sumírnak nevezett népnél találjuk meg a párducbőrből készült kacagányt is, mint felségjelvényt már az i. e. 3000 körül.

Sumír nyelven a párduc neve: NIB. Ezt az ékjelet az akkádok NIMRU-nak olvasták, és NIMRUD a “helyén lévő párducot” jelenti, amit nekünk a Biblia idevonatkozó része magyaráz meg: (Mózes I. 10.) “Nimrud hatalmas vadász az Úr előtt”.., és leírja az ő birodalmát Sineár földjén, melyet – Sineárt – a biblikus szakemberek ma Mezopotámiával azonosítanak. Tehát a “PÁRDUC ÚR” (sumírul NIB-ÚR) hatalmas birodalommal rendelkezett a földön, aztán nagy vadászként állt az Úr előtt.

Elérkeztünk a nimrudi párduchagyományhoz, és láthatjuk. hogy a néphagyomány megőrzi az alapelemeket, de az idő folyamán saját életéhez idomítja, formálja az élő mondavilág vezéralakját. Mert a nagyon régi szkítáknál NIMRUD-GILGAMES görög formája – Herkules – apja a szkítaságnak, és ez a hiedelem még Mátyás királyunk korában is élt, hiszen Mátyás szobrot emeltetett a nemzet ősapjának – Herkulesnek. A szkítáknál is élt ez a nimrudi hagyomány, és talán azonos formában, miként mi azt a Csodaszarvas mondánkból ismerjük, ahol Nimrud Hunor és Magyar apja. Lehet, hogy ez a monda az eredeti szittya alapú, hiszen HUNGAR és MAH-GAR jelentős értelmű szittya-sumír szavak, melyek az “életért küzdő népet” és a “tudás népét” nevezik. Nyugatba helyezésünk ezer éve sok mindent elfelejtetett a magyarsággal, és a görög Herkules erősebb lett Nimrudnál, aki akkor is ott volt az égen – nagy vadászként az Úr előtt -, de csillagneve- ORION – elfeledtette régi nevét, bár van adatunk arra, hogy HERKULESNEK is nevezték.

Hagyománykincsünk legnagyobb ékessége – NIMRUD – az Úr előtti nagy vadász, uralja az eget annak a nagy királynak az emlékében, akit valamikor NIB-ÚR-nak, azaz PÁRDUC HŐS-nek nevezett népe. A szkíták párducát tehát biztosan tekinthetjük NIMRUD – a HŐS PÁRDUC – ábrázolásának. Mivel azonban NIMRUD személyét oly hatalmas misztika övezi, amit még a Biblia is megemlít, a földi hagyomány misztériumaiban, meg kell keresnünk a párduci szimbolizmus titkait.

De nimrudi hagyományunk olyan hatalmas és sokrétegű, hogy külön fejezetet kell nyitnunk azzal a kérdéssel: “Mit tudunk Nimrudról…?”

 

Felhasznált irodalom és hivatkozások:

1. Strabo: de satu orbis L. XI. “Graevi scriptores universos septemtrionales olim Scythas et Celto-Scythas… appellant. Eos aotem qui ultra mare Caspium sunt partim Secas partim Massagetas quamquam de iis nihil exquisite dixerunt, nec etiam qui Cyri bellum adversum Massagetas gestum conscripserunt. Nam de iis nihil omnio exacte dictum est”…

2. “Histoir des Celtes”. (A la Haye 1701.)

3. “Recherces sur 1’origin des Schytes eu Goths.”

4. Bonfini: “Decades”. Deserciii de iniiis et majoribus Hungarorum.

5. Herodotos IV. könyv 99.

6. Herodotos IV, könyv 100. és 117.

7. Curtius: “Historia Alexandra Magna” L. VI. c. 3. “Sogdiani, Dahae, Massagaetae, Scae ejusdem nationis sunt.”

8. Gordon Childe: “alhat Happened in the History” (London. 1924. 18. o.)

9. Stephanus Byzantinus: De Urbibus In Voce Parthiaei: “Parthiaei gens olim Scythica…”

Justinianus: Epitome Historiarum L. XLI. c. 1. Jernades de rebus Geticis: “Parthi Scytharum exules fuere. Hoc etiam ipserum vocabulo manifestatur, nam Scythice sermone Partba exules dicuntur.”

Strabo. L. XI. “Postea Arsaces vir Scytha cum ex Dais quosdam haberet qui Parni dicuntur nomades Ochum accolentes Parthiam invasit atque ebtinuit.”

Theophylactus Simoncatta L. I. “Turci oraentales tempestate hac legatos cum numeribus ad Justinum. Justiniani successorem, anno regiminis secunde miserunt, ne Abares (serves suos) reciperet, obescrantes… cumque Abari mox accessissent qui Pannoniam habitare paceque frui Romanorum precabantur, ob datam Turcis fedem repulsam tulerunt.”

Hieronymus in Epistola ad Helioderum: “Ab ultima Maeotide inter glacialem Tanaim et Massagetarum immanes popules, ubi Caucasi rupibus feras gentes Alexandri claustra oercuerunt erupisse Hunnorum examina”, Procopius: De Bello Persica apud Hunnorum nomen complectitur, habitant eorumque sedes usque paludem Maeotidem pertinent”.

Gregorius Fejér: Aborigenes et incunabula Magyarorum p. 121. “Bulgari occidentale seu nigri lingua sua Hunnica seu nigri lingua sua Hunnica seu Magyarica primitiva cum Slavica commutata degenerarunt. “Cedrenus: Theophanes apud Stritterum. “Hunguri et Sabiri gentes Hunnicae.”

Precepius de Bello Gothico L. IV. “…ibi Hunni quos Sabiros appellant, et aliae quaedam gentes Hunnicae habitant.”

Theophylactus: “Sabiri gens Hunnica ad Caosasum habitant.”

10. GRANT, Michael: “Kulturgeschichte Griechenlands und Rom”.(Thames & Hudson, London. 4l.old.)

11. Jacketta HAWHES and Sir Leonard WOOLEY: “Prehistory and the Beginnings of Civilizacions”. (Unesco. 251-52, 292. és 332.o1d.)

12. Badiny Jós Ferenc: “Káldeától Ister-Gamig L” (38. old.) “The Interpreter’s Dictionary of the Bible”. (Abingdon Press N. Y. 1962. “P”. 792. old.)

13. Badiny Jós Ferenc: “Az Ister-Gami Oroszlánok Titka.” (BS. AS. 1979.)

14. László Gyula: “Hunor és Magyar Nyomában.” (Gondolat, Bp. 54. old.)

18. Magyar Adorján: “A csodaszarvas”. (Magyar Adorján Baráti Kór, 1991.)

16. Henry J. Seldis: “Los Angeles Times”. (1975. aug. 10.)

17. Sir Leonard Woolley: “Ur in Chaldia”. (BrockhausWiesbaden. 1957.)

A mi magyar történelmünk, Aktualitások

Független Városi Szövetség - Magyar Egyesület 2012 | Levél a honlap készítőjének