FVSZME - Szögedi-szer - magyar napok 2012 - Magyar Napok Szögedi- Szer 2012 “A FÉNY- A MAGYAR FÖLTÁMADÁS” emlékjele -


Magyar Napok Szögedi- Szer 2012 “A FÉNY- A MAGYAR FÖLTÁMADÁS” emlékjele

16 június 2015

SZÖGED VÉRTÓ-MAGYAR TÖRTÉNELMI EMLÉKHELY

„A FÉNY – A MAGYAR FÖLTÁMADÁS” EMLÉKJELE

Igaz, történeti szakrális leirat

Szeged város történelmének igaz kapcsolata a „FÉNY – MAGYAR FÖLTÁMADÁS”-EMLÉKJELÉHEZ.


Ma, a 2012. évben – a magyarok igaz időszámítása szerint, a 6053. évben ORDOSZ után -, ahol megalakult a 24 HUN-MAGYAR TÖRZSSZÖVETSÉG (Ordosz ma KÍNA része), 30 éves a Szögedi Vértó, amelyet a Magyar Történelmi Emlékhellyel együtt álmodtam és valósítottam meg (a „Szögedi Höggyel”, szánkózó dombbal, a mi kurgánunkkal). Ami – a tudatlanok gondolkodásával ellentétben -,nemcsak ősi hun temetkezési hely volt, hanem figyelő őrhalom is, valamint területhatárt is jelöltek, emeltek ősi hun eleink. 896-ban nem „honfoglalásra”, hanem HONVISSZAFOGLALÁSRA érkeztek vissza a magyarok, akik a törzsszövetség döntése szerint ATTILA nagy királyunk akkori birodalmi központját, az ŐSI HUNGÁRIÁT érkeztek visszafoglalni. Nem volt akkor sem egyszerű! Érkezésük pillanatában az akkori nyugati hordák összefogva (mint ma!), hatalmas erővel jöttek, hogy történelmileg az ősi hun-magyar földre, a Kárpát-medencébe ne engedjék be a jogos gazdáikat.

A pozsonyi csatában a magyar erők Árpád vezetésével megsemmisítő csapást mértek a rabló nyugati hordákra. Az egyszerű katonák – mint BÚVÁR KUND – mind hősök voltak! Jó időre elvették a kedvüket a Szent Magyar Haza gyarmatosításától, kirablásától! Majd jól átgondolt csellel, aljas, előre kitervelt szándékkal, békét színlelve és ajánlva a magyaroknak, megtalálták a gyenge Vajkot, és elhozták neki feleségül Bajor Gizellát, a határozott karakterű nőt, akinek a teljes befolyása alá került.

Vajk elhagyta az ősi, EGYÖREGISTEN ATYÁNK hitét, a NAPKÖRÖSZTÉNYSÉGET, és fölvéve az idegen asszony zsidó-kereszténységét, és JÉZUS-NAZÍR SZER-ETET-ET hirdető, az ÉLET alaptanaival ellentétben álló véres mészárlásba kezdett a VÉREI, TEST-VÉREI között az „áttérítés a zsidó-keresztény vallás felvétele” érdekében. Elsőként az ellenálló ősi napköröszténységet és az ősi több ezer éves NŐ- ÉS ANYAJOGÚ társadalmat, az ÉLETET a JÖVŐT SZÜL-Ő ÉDESANYÁK, az ÉLTET-Ő, SZER-ETET-et adó anyák jogát VÉDELMEZŐ TUDÓS, TÁLTOS papjainkat, a táltosokat, sámánokat mészároltatta, gyilkoltatta meg elvetemült kegyetlenséggel! Élve tépette ki a nyelvüket. A hírvivő lantosok, regősök kezeit élve vágatta le, az ő „fölvett új kereszténysége” nevében! Ezt hirdette volna JÉZUS NAZÍR, vérünk, a PÁRTHUS herceg? Azt hirdette volna, hogy a több millió áldozatot hozó, ún. „keresztes térítő háborúkban” menjetek el más népeket, kultúrájukat legyilkolni, ősi kultúrájukat megsemmisíteni, vagyonukat elrabolni évezredeken keresztül (s mind a mai napig)?!. Nem az egyszerű, egymást szerető és tisztelő, puritán, életerős, szeret-ő, rövid földi életünket egyszerűen élő TISZTA-HITET!? JÉZUS-NAZÍR-KERESZTre feszítését, megölését követő háromszáz évben a napkeresztényeket az utolsó szálig megölték, kiirtották, és a – dúsgazdaggá lett – Vatikánt- „új urai” foglalták el! Hol van már a vatikáni irattárban létező akkori zsinati határozat, hogy minden 10. pápának PÁRTHUSNAK, MAGYARNAK kell lenni?! Ezért állt meg ATTILA, a világ ura, hadaival a Vatikán előtt, és nem tarolta le földig, mert ő, mint NAPKÖRÖSZTÉNY tisztelte az ősi törvényt, az akkor még NAPKÖRÖSZTÉNY Vatikán-zsinati határozatot! Gondolkodj!

Hogyan lehetett JÉZUS-NAZÍR zsidó származású?! Amikor a zsidó TEST-VÉREINK ősi kultúrája és legfelsőbb törvénye, a TÓRA és TALMUD kimondja, „ZSIDÓ ZSIDÓT nem ölhet meg”! Hogyan vétkezhettek a legfőbb zsidó törvénnyel szemben zsidó testvéreink, akik a mai napig példaszerűen összefogva tartják ősi kultúrájukat, törvényeiket? Sehogy!

Úgy, hogy JÉZUS-NAZÍR a PÁRTHUS-MAG-GAR-TESTVÉRÜNK sohasem volt és lehetett zsidó származású, hanem PÁRTHUS, akire az édesanyja, mint egyszerű, létező földi nő, az akkor ELSŐ ARANYASSZONY, a NŐI ŐSI ANYAJOG megtestesítője szűzen nem szült, nem szülhetett, MERT ILYEN ÉLETTANILAG LEHETETLEN. Ő, aki első újszülöttjét JERUZSÁLEMBEN, JARU-SALEM-ben, a SÓLYOM VÁROSÁBAN, nem „kicsi báránykának”, hanem kicsi sólymomnak szólította! Mint tudjuk, a bárány ma JÉZUS-NAZÍR, az új kereszténység – NEM KÖR-OSZT-énség jelképe, ZSIDÓ-TEST-VÉREINK áldozati állata, akinek vérével az ajtófélfájukat kenik be, a rossz, ártó szellemek ellen!

JÓ REGGELT MAGYARORSZÁG! ÉDÖS HUN-MAGYAR-TEST-VÉREIM!

Akkor gyertek velem tovább! 489-ben vagyunk, Nagyszentmiklóson, ATTILA nagy királyunk, a NAPKÖRÖSZTÉNYSÉGET, az ÉLTET-Ő SZER-ETET-JÉZUS-NAZÍR igaz vallását, és ősi, több ezer éves ANYAJOGÚ törvényünket hirdető, védelmező hun főtáborban.

Attila tulajdonát, a magyar nemzet tulajdonát képező „nagyszentmiklósi kincseket”, Attila eredeti kardját, szablyáját jelenleg az osztrák Bécsi Múzeum bitorolja, ezt is elrabolták tőlünk! A 400 éves osztrák-német megszállás egyik hozadékaként – az országunk 400 éves folyamatos kirablása, megszállása mellett.

Ekkor a németek-bajorok békét és barátságot színlelve küldenek el aljas és előre kitervelt, jól megfontolt szándékkal ismét egy nőt, Ildikót Attilának feleségül a nagyszentmiklósi táborba, ahol az egy látszólag vidám éjszaka után ATTILA NAGY KIRÁLYUNKAT , A VILÁG URÁT, az ősi hun-magyar hit, az ősi anyajogú társadalmunk utolsóelőtti védelmezőjét alattomos módon éjszaka, megmérgezi, megöli!

A VILÁG URA HALOTT!

Ekkor omlanak lelkileg össze eleink, a hunok, és két táborra szakadva egymást okolva egymásnak esnek és összecsapnak, ahol az egyik tábort CSABA királyfi vezeti.

A véres, értelmetlen összecsapásnak DEÉDES ARANYASSZONY vet véget. Ekkor esik el az értelmetlen harcban MAROS fősámán, DEÉDES ARANYASSZONY egyik férje, SZÖGED vezér édes nemzőapja és ESZÉK FŐSÁMÁN. Ezután DEÉDES ARANYASSZONY a harmadik férjét utasítja, NEKESE FŐSÁMÁNT, hogy ATTILÁT temessék el. Így kerül sor az első temetésre, az első nyughely kijelölésére. NEKESE fősámán jelöli ki a sír helyét. Nevezetesen ARAD-MEGYEI-PEREGtől – a peregi összenőtt ikreket Szegeden választották szét, megmentve az életüket – 10.000 lépésre „kéthódos”, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY irányában a Maros folyó egyik ágában, a mai FÖLDEÁK térségében. A Magyarországba belépő NAGYÉRBEN (csekély vízhozamú ág, ahol el tudták rekeszteni a vizet) került sor a kismederben ATTILA nagy királyunk hármas koporsójának az elhelyezésére. Majd reáengedték újra a NAGYÉR vizét, a temetésen résztvevőket ott helyszínen kivégezték, hogy hírvivője se maradjon, hogy HOL NYUGSZIK ATTILA NAGY KIRÁLYUNK, A VILÁG URA! Mi az 1960-as évben, mint újszögedi szegény „proli klottgatyás gyerekek” bottal döfködtük a Tisza-partot, keresve Attila sírját, a hármas koporsót. Mert tudtuk és hallottuk, mert Tápén élt még az utolsóelőtti táltos, s mesélte, hogy a folyóba temették. Ám nem találtuk, mert nem is találhattuk.

A temetés után DEÉDES ARANYASSZONY parancsot adott a hunoknak, a nagyszentmiklósi főtábor elhagyásra, áthelyezésére, mert ott nem maradhattak, ahol ATTILÁT, A VILÁG URÁT megölték, ahol hunjaink egymást ölték, hogy ki volt a felelős ATTILA haláláért!!! A két ellentábor egyik része keletre ment, CSABA hátrahagyva véreink egy részét a SZÉKELY-HUN-TEST-VÉREINKET, akik a ma napig híven megőrizték kultúránkat, ősi hitünket! De őket sem kerülhette el a „HIT-TÉRITÉS”! Ősi szakrális helyünk, Csíksomlyó, a napbaöltözött első asszonyunk, BABBA MÁRIA szent napünnepének, a „NAP- FÉNY-ÚJJÁSZÜLETÉS” várásának SZENT helye átalakult az új erővel és vérrel rákényszerített „újkereszténység” helyszínévé. DE OTT SEM SZŰNT MEG NAP és FÉNY újjászületésének hajnali várása, köszöntése, ezt SOHA nem tudták elvenni tőlünk!

Így sor kerül az új hun tábor áttelepülésére, az ÁRPÁDI HONVISSZAFOGLALÁSI-SZER, az ősi PUSZTA-SZERRE (és nem ÓPUSZTASZER) a volt Sövényháza – amely akkor PUSZTA-SZER JÁRÁSA VOLT, a Pallavicinek birtoka – közelében, a mai Csongrádi út, mint egyik szakrális TENGELY mellé, a Szöged járás, FEHÉR-TÓ MELLÉ (lásd Sándorfalvi Fehér-tó mellett a KURGÁNT az út mellett). Ekkor és már itt DEÉDES ARANYASSZONY parancsot ad fiának, SZÖGED VEZÉRNEK (aki egy TYÚMEN 10.000 harcos vezére) a pár kilométerre hátrahagyott ATTILA első sírjának őrzésére. AZ ÍRÁS, az IGAZ SZÓLÁS, AZ ARVISÚRA és reám hagyott TUD-ÁS szerint SZÖGED VEZÉR LOVASJÁRŐR csoportja – majd 20 éven keresztül – minden nap TÁPÉNÁL (A SÁRGÁNÁL) a Tiszán átúsztattak a „SZKÍTA-SZIGETRE”,A MAROS BAL PARTJÁRA (Tisza-Maros szög: itt találkozik a két folyó), és fellovagoltak a Maros-nagyéri ágában nyugvó – ATTILA NAGY KIRÁLYUNK első nyugvóhelyéig. Az első sírig – amelynek pontos helyét CSAK ŐK ISMERTÉK -, hogy ellenőrizzék nem háborgatták-e a sírt.

20 év után DEÉDES ARANYASSZONY egyszerű asszonyi bölcselettel úgy döntött (teljesen ész –és célszerűen), azért, hogy ne kelljen minden nap a járőrcsapatnak kilovagolni, behozzák az új HUN főtáborhoz (a Szöged melletti Fehértó mellé) ATTILÁT, A HÁRMAS KOPORSÓT, és itt, az ŐSI PUSZTASZER szakrális helyünk közelében a szakrális tengelyen temessék újra el méltó helyen. ITT VOLT A MÁSODIK TEMETÉS.

Azt hogy innét a SZÖGEDI FEHÉR-TÓ PARTJA mellől továbbvitték-e ATTILA NAGY KIRÁLYUNK hármaskoporsóját a PILISBE, a másik többévezredes szakrális központunkba, én NEM TUDOK és NEM AKAROK választ adni!

A közeljövő feltámadása, TÉNYSZERŰ, LÁTHATÓ, KÉZZEL FOGHATÓ bizonyítása fog vagy nem fog erre választ adni! Egyet említenék, ami ma tényszerű, ellenőrizhető – lásd internet FEHÉR-tó víz-és földrajzi elhelyezkedése -, számomra hiteles választ adott, hogy a Fehér-tó elhelyezkedése, területe NEM A JELENLEGI volt! A Fehér-tótól befelé jövet egy szűkülő háromszög alakban (a műhold felvételen sötétzöld, mély fekvésű, EGYBEFÜGGŐ TÓRENDSZER) mocsaras területté vált, amelyet folyamatosan – többek között a Tarjáni lakótelep építésekor kikerülő földdel – töltöttek fel, amely akkor kijelölt földlerakóhely volt! Bizonyos területei mezőgazdasági területté váltak. A „szögedi nagyárvíz” után emelt, a város árvízi védelmét biztosító, körtöltés, – ami mindezt kettévágta – egészen beért a Fehér-tó szegedi vége, a Csongrádi sugárút melletti hatalmas tölgyes MAKKOSERDŐ (Makkosház városrész) közepéig – az általunk újra életre keltett, általam és Firbás Zoltán szegedi mérnök testvéremmel kereken 30 évvel ezelőtt megálmodott, közösen megtervezett, FOGARASi István vezetésével irányított, SZARVASI FÖLDÉPÍTŐ által kivitelezett VÉRTÓIG, és a kiszoruló földből megépített „SZÖGEDI HÖGYIG”, a sok ezer gyermek téli örömét biztosító „SZÁNKÓZÓ DOMBIG”, a mi KURGÁNUNKIG! Majd ezt az egész területet – amely 30 éve szemét és döglerakó helyként szolgált – a VÉRTÓI SZÖGEDI NÉP ingyen, társadalmi munkában befásította, befüvesítette, egy kulturált városrészt hozott létre NEMZETI ÖSSZEFOGÁSSAL, amelyet e hittel és akarattal önkéntesen a KÖZÉRT cselekvő embereknek, magyaroknak a mai napig MEG SEM KÖSZÖNT SENKI! De nem a köszönetért csináltuk!

2012-ben az új villamos forduló által körbeölelt „Európa-liget” végállomás fáit a DÉL-ALFÖLDI ERDŐIGAZGATÓSÁG, A SZŐREGI DÍSZNÖVÉNY-SZÖVETKEZET, AZ ALSÓTISZA-VIDÉKI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG által ingyen adományozott kb. 2500 fával mi, A SZÖGEDI NÉP társadalmi munkában ültetettünk. „EURÓPA-LIGET”?! Ilyen név nincs, ez törvénytelenül használt helyjelölés. Erről Szeged MJV Közgyűlése SOHASEM HOZOTT HATÁROZATOT! Mégis mindenhová, villamosra, megállókra – TÖRVÉNYTELENÜL – EZT ÍRTÁK, EZT HASZNÁLJÁK 2012-ben Szegeden. Itt tartunk! MINDEN LEHET, CSAK MAGYAR NEM!

Most térjünk vissza 1000-be az ún. ÁLLAMALAPÍTÁSUNKHOZ! Amikor VAJK AZ ŐSI EGYÖERGISTEN ATYA hitét elhagyja, az ŐSI ANYAJOG TÖRVÉNYÉT felszámolja, a TUD-ÓS, TÁLTOS PAPJAINKAT, véreinket az „új kereszténység”, a szeretet nevében tízezer számra lemészárolja, nyelvüket elevenen kitépi, a hírvivő regőseink kezét elevenen levágatja, és ERŐVEL ÉS VÉRREL NEMZETÉT – az „ÚJ VALLÁSRA” KÉNYSZERÍTI. EGYETLENEGY MAGYAR EMBER LÉTEZIK, AKI AZ ŐSI EGYÖREGISTEN ATYÁNK hitét a MAGYARnak, a MAG-GAR, A TUD-ÁS NÉPÉNEK, a FÉNY FIAINAK, AZ ŐSI ANYAJOG-nak, EGY ISTENANYÁNKNAK, ANAHITÁNKNAK ÉS A NAPBAÖLTÖZÖTT BOLDOGASSZONYNAK, BABBA MARIÁNAK, JÉZUSNAK,A MI NAZÍRUNKNAK szülő ÉDESANYJÁNAK védelmében kiáll – AZ ŐSI EGYISTEN HITET VALLÓ MAGYAROK NAP-KÖRÖSZTÉNYSÉGÉT védelmező, GÉZA halála után törvényes örökös , KOPPÁNY VEZÉR!

Erre a gyenge Vajk – Gizella, a beküldött német-bajor felesége „utasítására” – 30.000 német, jól fegyverkezett nehéz haderőt hív be, SAJÁT NEMZETE ellen, és a „LÁZADÓT” – mekkora cinikus aljas hazugság, a mai napig -, az ŐSI EGYÖREGISTEN ATYÁNKAT és ősi ANYAJOGUNKAT védelmező fegyvertelen Koppányt tőrbe csalja és bátor, békében várakozó, hős seregét az utolsó harcosig lemészároltatja! Ő, a gyáva Vajk, Koppányt az „Új Keresztényi Szeretet jegyében” elevenen négybe vágatja, és a csonkolt testrészeit elrettentésként, a saját NEMZETE megfélemlítésére – „így jár mind, aki ellene tesz” – kiszögezi az MAGYARORSZÁG, HUN-GAR-IA (A HUN NÉP HAZÁJA – sumír)- négy helységébe. Ő volt és lett máig a Te „SZENT ISTVÁN”-od, „SZENT ISTVÁN”-unk. Igaz, hogy élete utolsó óráiban fiának töredelmes vallomást tett, és cselekedetei megbánását vallotta. VÁSZOLYT, AZ ÁRPÁDHÁZI VÉRT, évtizedekre börtönbe záratya, majd élete utolsó óráiban – rádöbbenve nemzete elleni cselekedeteire -mikor magához rendelné Gizella „királyné” megelőzi: megvakíttatja, fülébe forró ólmot öntet, hogy alkalmatlanná tegye a királyi hatalom gyakorlására!

A MEGBOCSÁTÓ SZER-ETET JEGYÉBEN tettem föl a Szögedi Vértói KURGÁNUNKON, az egyesületünk által felállított „MAGYAR ÉLETFÁRA” őt is, az egyik ág az övé, Vajké, „SZENT ISTVÁNÉ” vérünk, JÉZUS-NAZÍR, a pártus herceg, a NAPKÖRÖSZTÉNY nagy tanítónk, TEST-VÉRÜNK, A SZER-ETET-VALLÁS, RÖVID FÖLDI ÉLETÜNK, igaz hite által meghirdetett MEGBOCSÁJTÁS jegyében!

MERT KÖTELESSÉGEMNEK HISZEM.

Ezt a „MAGYAR ÉLETFÁT” 30 évvel ezelőtt megfaragtattam ÁSOTTHALMON, az Erdészeti Iskola fafaragó-táborában, TESTVÉREM, tanítóm, egyik mesterem, harcostársam, örök példaképem, MAKOVECZ IMRE magyar építész bíztatására, az elkészült Vértó és „Szögedi Högy” avatására, hogy feltehessük a koronát közös munkánkra.

Ekként bíztatott és segített akkor a Szeged Ipoly sor 7/B-ben akkor a velem egy lépcsőházban lakó Gregor József, igaz szögedi testvérem, nemzetünk ragyogó csillaga:

„Jani, csináld!”

Azonban támogatásával nem volt egyedül. Mellette – többek közt – Bánáti Antal fürdőigazgató is mellettem állt, és a sor szinte végtelen…

Az ekkor elkészült MAGYAR ÉLETFÁT sohasem tudtuk behozni, fölállítani, mert a beszállítás előtti nap éjszakáján az akkori hatalom 1 méteres darabokra fölvágatta, egy bizonyos Tóth Attila Csongrád megyei tanácsi alkalmazott írásos „határozata” okán, miszerint:

„fölállítása mennyire káros, mert fölébresztheti a magyar nemzeti tudatot”.

24 év után újra megfaragtattam, és TEST-VÉREIMMEL fölvittük a dombra a MAGYAR ÉLETFÁT – NIMRÚDDAL, ATTILÁVAL, ŐSI ELEINKKEL-, A FÉNY OLTÁRÁT,- AZ ŐSI TURULT, A SZÉKELY HIMNUSZ EMLÉKMŰVÉT (melyet a világon elsőként állítottuk fel és egyként áll ma is). Rákoczynak, Kossuthnak, Baján Nagykagánnak és a hazát- házat védelmező hős eleinknek 8 KOPJAFÁT állítottunk föl s mellé 8 TÖLGYFÁT ültettünk a szülőházukból hozott földbe! A szülőházukból hozott vízzel öntöztük meg a mi fáinkat, a mi ÉLETFÁINKAT! Mind a 8 tölgyfa ÉL az egykori tölgyes erdő és a SZÖGED – FEHÉRTÓ – VÉRTÓ partján, Makkosház városrészen. … Majd a Magyar Nemzeti Lobogót a Székely Nemzeti Lobogó társaságában felhúztuk egy gyönyörű tavaszi napon a „Szögedi Högytetőn”.

A Vértó nem születhetett volna meg az akkori Szeged Városi Tanács alkalmazottja, Dr. Tóth László tanácstitkár elvtárs csendben segítő támogatása nélkül. Köszönet néked Laci bátyám!

Következzenek hát egyesületünk, A FÜGGETLEN VÁROSI SZÖVETSÉG – MAGYAR EGYESÜLETÉNEK önzetlen segítői:

  • elsősorban A MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE
    Patrubány Miklós elnök , Rácz Sándor tiszteletbeli elnök, Fuksz Sándor alelnök,
  • a határon túli magyarok,
    így a Székely Nemzeti Tanács és az összes elcsatolt területek jelesei,
  • a Környezetgazdálkodási KHT.,
  • a DALERD RT.,
  • a fafaragóink,
  • B-GÉP SZOLG,
  • Thiringer Bálint,
  • Bodó Ferenc,
  • Dr.Hofszang József,
  • ”Bába baráti kör”,
  • táltosaink,
  • a Vértó- Szeged- Szőreg- Fölvidéki magyarság- Bácska-Bánát- Erdély- Kárpátalja- Örvidék népe
  • egyesületünk tagsága,
  • a szegedi művészek,
  • az ellenségeink, (akik a székelykapuk érkezésekor az első székelykaput felgyújtották),
  • a támogató és ellendrukker média,
  • a sok névtelen támogató,
  • az ismeretlen és az igaz történelmünket nem ismerők,
  • és nem utolsósorban a vértói gyermeksereg, akik együtt nőttek fel a Vértóval, és akiknek már van egy választott székelykapuja, amit önként őriznek ők, AZ ÚJ ŐRZŐK, AZ ÚJ MAGYAR JÖVŐ! Ők azok, akik érkezésemkor lerohannak a házukból a hazájukba, és mindig átölelve fogadnak: „ugye jövőre is jöttök?” JÖVÜNK!

 

„MAGYAR NAPOK 2012­-A SZÖGEDI-SZER”

2012. év – 6053 évvel Ordosz után (magyar időszámítás kezdete) szeptember (az elmúlás hava) 7-8,(Babba Mária napja) és 9-én.

Mit akar Egyesületünk, a FÜGGETLEN VÁROSI SZÖVETSÉG MAGYAR EGYESÜLETE, www.fvszme.hu? Röviden semmi különöset, csak a dolgát kívánja tenni.

Összehívtuk Szegedre, Szöged Vezér városába, ahonnan már annyi minden kiindult, és amely számtalanszor hozzájárult a magyar újjászületéshez, ide az álmodó Tisza szelíd partjához a világ talán tisztán maradt magyarságát fajtól, felekezettől, párthovatartozástól függetlenül azokat, akik hozzá akarnak tenni valamit a magyar jövő újjászületéséhez, és nem csak elvenni.

Mi úgy látjuk ma, hogy a nemzeti összefogás, nemzeti egység és az elkerülhetetlen – akár a jelenlegi határok feletti – nemzetegyesítés nélkül a kibontakozás nem végrehajtható. Ne azt keressük, ami szétválaszt, hanem azt, ami összeköt! A sok ezer éves nemzetünk, nemzeti kultúránk végveszélyben! Az idő telik, a becsület fogy! Meghívtuk az összes országgyűlési, megyei, városi képviselőt, civilszervezeteket egy olyan nyitott párbeszédre, ahol egymás szemébe nézhetünk, és közös gondolkodással, majd közös cselekvéssel példát, és újra alkotó hitet adhatunk a MAGYAR NEMZETNEK. Ezt egy nagy családi rendezvénynek szánjuk, minden kötelező formalitás nélkül. Nem akarjuk senki hitét megváltoztatni, sem a katolikusét, se reformátusét és ma Magyarországon bejegyzett több mint 200 egyház tudatát sem befolyásolni, sem áttéríteni.(…Hány ház az egy-ház?…) Mi is azt kérjük az ÉLTET-Ő SZER-ETET jegyében, hogy- NE BÁNTSD A MAGYART, NE BÁNTSD A FÉNY FIAIT!!

MI AZ ÉLTET-Ő-SZER-ETET jegyében várunk minden felelősséggel élő magyart, MERT MA ITT MI EZÉRT és ezzel együtt tarozunk gyermekeinknek, a jövő hordozóinak, s felelősséggel tartozunk az elődeinknek, akik rengeteg vérrel, az életük föláldozásával hagyták reánk, mindannyiunkra a hazát és a sok ezer éves kultúránkat azzal, hogy megőrizzük és továbbadjuk élhető és alkotható helyzetben a jövőnek, GYERMEKEINKNEK.

 

„A FÉNY – A MAGYAR FÖLTÁMADÁS EMLÉKJELE”!

Az emlékjel rövid leírása

A Vértói Magyar Nemzeti Emlékhelyet 30 éve álmodtam meg. Az eddig elkészült – a magyar valós történelmet jelölő műveket – MAGYAR ÉLETFÁT, MAGYAR OLTÁRT, a SZÉKELY HIMNUSZ – a mai napig a világon elsőként és egyetlenként felállított – emlékművét, a fölvidéki magyarság ajándékát, a TURULT, a székely nemzetrészünk által adományozott 8 székelykaput (a világon a 8 székely szék itt a Vértón állított együtt és először föl a sok ezer éves és székenként sajátos magyar-hun egyéni motívumkincset felmutató kapusort).

Ezen létesítményeket, a Szeged Vértó MAGYAR TÖRTÉNELMI NEMZETI EMLÉKHELYET a FÜGGETLEN VÁROSI SZÖVETSÉG – MAGYAR EGYESÜLET az elmúlt hetekben – közel 50 millió Ft, értékben – jegyzőkönyvileg átadta Szeged MJ Városának, önzetlenül fölajánlva azt – melyet 1 Ft állami támogatás nélkül valósítottuk meg – a Magyar Nemzetnek a Nemzeti Összefogás közös eredményeként. A Nemzeti Emlékhely közös megvalósításában részt vettek a Magyarország valamennyi elcsatolt területén élő- NEMZET TESTVÉREINK, az Anyaország elkötelezett fiai!

Köszönet nektek!

30 éves álmom utolsó története,amely A MAGYAR NEMZETI EMLÉKHELYBŐL – mint egyfajta TANÍTÓHELYRŐL – jelenleg hiányzik, és amellyel TEJESSÉ LESZ! Egy kb. 6 m magas, 3,6 m átmérőjű, bazaltkocka borítású kör alakú (360 fokos), a közepén 1m x 1 m magas kiemelt talpazaton, 1:1 méretarányban: ANAHITA TEREMT-Ő ISTENANYÁNK. Lent a talpazaton DEÉDES ARANYASSZONY, aki baljával az ősi kopjafára támaszkodva, jobbjával A NAPATYÁNK felé mutatva indítja az ősi szent madarunkat, a SÓLYMOT, A TURULT, A TORONTÁLT, a világ leggyorsabb madarát, hogy vigye az örömhírt, megtörtént a MAGYAR FÖLTÁMADÁS. ANAHITA ISTENANYÁNK ÉS DEÉDES ARANYASSZONY alakjával az ősi ANYAJOGOT kívánjuk újra felemelni, erőt és hitet adóan a MAGYAR NEMZETÜNKNEK – örökre – helyreállítani!

A kiemelt 1x1x1 méteres talpazaton keleti irányban helyezzük el az ősi hun jelképet, A NAPPÁRDUCOT, amely Nimrúd atyánk ősi jelképe, amelynek tartása kiadja a hunok-magyarok egyik ősi csillagképét, az Oriont. A nyugati oldalra a HOLDPÁRDUC kerül, ugyanezen ősi jelképüzenettel. A Szeged felőli oldalon: a SZENT KORONÁS MAGYAR CÍMER, ami alatt az ŐSI ANYASZARVASUNK helyezkedik el, déli irányban Szeged városa fölött egy képzeletbeli szivárványhíd ível az alsóvárosi paprikások (a világon egyedülálló) napsugaras házainak homlokzatához, ami a reánk kényszerített új keresztény vallás ellenére megőrizte az ősi hitet, és titkos kódolt üzenetet hirdet a Nemzet és a Világ felé, hogy mi, magyarok az éltető fény, Napatyánk, a FÉNY FIAI vagyunk! A TEREMT-ŐK, egyszerű, magyar paraszti, ősi hűség és igazság üzenetét hordozzák a napsugaras házak homlokzatai. A talpazat északi oldalán a „a MAGYAR ÉLATFÁNK” irányában: ERDÉLY ORSZÁG HIVATALOS CÍMERE.

A kapcsolódó (kb.1,5-2méteres) védelmi körön az Életfára tekint és szablyájával annak tetejére, a magyar szentháromságra (ATYA, ANYA ÉS FIÚ) mutat Koppány vezér jelezve, hogy az ősi hitet és törvényt az élete árán is megvédi. Előtte a megvakított Vászoly testvérünk. – Nem rajtuk múlt! A belső körön Szeged irányában „NEKESE FŐSÁMÁN”, aki jobb kezében az életet, a fényt adó szent tüzet tartja. Ő az ősi tudás hordozója, aki eltemette kétszer Attilát, Nagy Királyunkat, a Világ urát, a Napkörösztény uralkodónkat, vezetőnket. A belső kör, védelmi vonalon áll az ANYAJOG védelmezőjének, DEÉDES ARANYASSZONYNAK a fia, városunkat, Szöged városát 10.000 harcosával alapító Szöged vezér, aki először 20 évig a Nagyérnél – a Maros folyó egyik ága -, majd a Fehér-tónál őrizte a második temetés után Attila nagykirályunk sírját, temetkezési helyét, ÉLTET-Ő emlékét ,a hármas koporsót! A talpazat külső védelmi vonalán a Világ 4 égtája felé helyeztük el a „külső védelmi vonal” őrzőit, az ősi magyar kutyafajtát, a megvesztegethetetlen, bátor és hűséges őrzőket, a 4 komondort „ sok ezer éves társunkat”. Utalva mireánk, a puszták népére, a magyarra (a MAG-GAR, sumér), a tudás népére, aki a pusztákon életet tudott és tud teremteni a semmiből a téli viharokban, fagyokban, a nyár sokszor ölő melegében mert AZ ÉLTET-Ő-NAP-ATYÁNK-A KIVÁLASZTOTT NÉP-A MAG-GAR-A TUD-ÁS-GYERMEKEI, A FÉNY FIAI VAGYUNK. És itt zár a 360 fokos (minden irányban átlósan 90 és 45 fokban megosztott kör)a körösztökön mint az örök röndön álló eleink vezető csillagai, akiknek köszönhetően én ma hajnaltól leírtam Nektek, testvéreimnek az általam tudottakat, és talán teljesíthettem dolgom és a rám bízott FELADATOT, és átadhattam azt a csekély üsmeretöt, amihez eddig jutottam.

Köszönöm a figyelmedet!
Áldás!

Apró Juhász János
Őrző

 

Kelt: Szögedön, 2012 évvel Nazír születése után, (6053 a mi időszámításunk kezdete szerint) az Ordoszi (ma kínai terület) 24 hun magyar törzsszövetség megkötése után!

 


AJÁNLOM „A FÉNY – A MAGYAR FÖLTÁMADÁS” EMLÉKJELÉT:

  • EGYESÜLETÜNK EGYIK ELINDÍTÓJÁNAK, TESTVÉREMNEK, TANÍTÓMNAK, KOPPÁNY VÉR SZERINTI EGYENESÁGI LESZÁRMAZOTTJÁNAK, MAGYARORSZÁG FŐTÁLTOSÁNAK, A NEM RÉG ELHUNYT TOKMAK KARAULNAK,
  • MAKOVECZ IMRÉNEK TESTVÉREM, TANÍTÓ MESTEREM BÍZTATÓ LELKÉNEK, AKIVEL A 80-AS ÉVEKBEN OLY’ EGYEDÜL VOLTUNK NEMZETÜNKBEN,
  • GERGELY ISTVÁN „TISZTI” CSÍKSOMLYÓ EGYKORI PLEBÁNOSÁNAK, BARÁTOMNAK,
  • TESTVÉREMNEK, BICSKEY ZSOLT FESTŐMŰVÉSZNEK, TÁLTOSNAK, TANÍTÓMNAK,
  • A FÉNYT ADÓ MAGYAR CSILLAGOKNAK, A MI EGYÖREG-ISTEN ATYÁNK FIAINAK, AKIK ÖRÖKKÉ VELÜNK VOLTAK, VANNAK ÉS LESZNEK,
  • Fiainknak, gyermekeinknek, az ÚJ, IGAZ MAGYAR jövőnek, ÉLTET-Ő-SZER-ETETTEL, hogy erőt merítsenek a nyugati megszállás idegen gyarmatosítás elleni harchoz és újra szabaddá tegyék az ősi magyar hazát, a Kárpát-medencét, a csángó földtől az ősi Őrvidékig.

Külön szeretném megköszönni az emlékjel megtervezésében eddig végzett áldozatos munkáját egy szögedi lánynak, Gera Tesszának, valamint Kalmár Márton és Fritz Péter szobrászművész testvéremnek!

 

FÜGGETLEN VÁROSI SZÖVETSÉG-MAGYAR EGYESÜLET
SZÖGED
WWW.FVSZME.HU –olvasd, hallgasd, terjeszd, figyeld!

 

Szögedi-szer - magyar napok 2012

Független Városi Szövetség - Magyar Egyesület 2012 | Levél a honlap készítőjének